A tavalyi év teli volt kihívásokkal, de mi történt a szőlőben? Borászunkat, Bakó Ambrust kérdeztük, hogy milyen lesz az új évjárat.

Hamarosan debütál a 2020 évjárat, a palackozás folyamatban, a Harmatcsepp és a Rizling már készen vannak, jövő héten következik a rosé. A címkék a tervezőnél, már számolunk vissza, hogy körülbelül három hét múlva bemutathassuk a borokat a nagyközönségnek! Borászunkkal, Bakó Ambrussal beszélgettünk az új évjáratról.

Hogyan jellemeznéd a 2020-as évet borászati szempontból?

Bakó Ambrus: Talán az első meghatározó tényezőhöz vissza kell menni 2019 májusába, ami az elmúlt 30 év leghidegebb májusa volt. Május az a hónap, amikor a következő évi rügyek differenciálódnak a szőlőben, melyekből a termés fog születni, és ha ilyenkor hűvös az időjárás, akkor általában a rügyekben kevesebb fürtkezdemény lesz. Gyakorlatilag 2019 májusa már determinálta, hogy 2020-ban kisebb termés lesz várható, és ez be is igazolódott, az elmúlt évek legkisebb termése volt ebben az évjáratban. A tavasz és a nyár eleje átlagos volt, június vége felé, július első felében volt egy szárazabb időszak, de utána egészen a nyár végéig kielégítő volt a csapadék.

Milyen volt a szüret?

B.A.: Egy szóval? Gyors! Azt vártuk volna, hogy egy kicsit később lesz az érés, mint a megelőző évjáratokban, viszont a termés alacsony volta hasonló, korai érési időpontot eredményezett, mint 2019-ben, viszont azzal a különbséggel, hogy az előző évekhez képest magasabb savtartalommal érett be a szőlő. Jó mustfokok voltak, egészséges volt a gyümölcs. Szeptember első három hete mondhatni csapadékmentes volt és kifejezetten meleg, szinte egyszerre érett be az összes szőlő. Szeptember 2.-a és 14.-e között a teljes szüretet le tudtuk zongorázni a gyöngyözőbortól a vörösökig, ennyire rövid szüretünk talán még nem is volt! Külön érdekesség, hogy a rosé alapanyagot hűvösebb területről, Balatonudvariból vásároljuk, az volt az utolsó szüretünk, a vörösbor alapanyagot is előbb szedtük, mint a rosét!

Más lesz így a rosé, mint a korábbi években?

B.A.: Nem, az előző két évjárathoz hasonló, elegáns karakterű lesz, a fő különbség az, hogy mivel nagyon alacsony volt a termés egy kevés syrah is került bele, ez a színében megjelenik, intenzívebb színt kölcsönöz neki, íze pedig gazdagabb lesz.

A Harmatcsepp gyöngyöző borra már vannak előjegyzések, mire számíthatnak a harmadik évjáratnál fogyasztók?

B.A.: A kis termés miatt a korábbi évekhez képest alacsonyabb lesz a Harmatcseppben a sárgamuskotály aránya. Az első, 19-es évjárat még 50% muskotály – 50% olaszrizling, a második tisztán sárgamuskotály volt. Most a muskotály csak a negyede, és a saját teljes tramini és furmint termésünk is belekerült és még így is túl kevés lett, szóval vásároltunk hozzá Balatonudvariból egy kis olaszrizlinget, hogy ennek a rendkívül népszerű borunknak a mennyisége meglegyen.

Mi a helyzet rizling fronton?

B.A.: 2017-től kezdve „könnyed” olaszrizling borunk nem volt a palettán, ’16-os tartályos olaszrizling volt az utolsó. ’17-ben rendkívül érett volt a termés, akkor készült a Birtokválogatás. A ’18-as évjáratban ugyan készítettünk tartályos rizlinget, de az már inkább Hegybor szintű volt, mind tartalomban, mind minőségben, a ’19-es évjáratban pedig már Hegyborként is hoztuk forgalomba. Felmerült az igény, hogy újra legyen egy könnyedebb olaszrizlingünk, nem elengedve viszont a Hegybort, ezért a 2020-as évjáratban már három féle olaszrizlinget palackozunk. Így újra van Balatonfüred-Csopaki Olaszrizlingünk, ami egy könnyed, tartályos rizling, melyben a borvidéken belül más termelőtől vásárolt szőlő is szerepet kap, hiszen a saját termés olyan alacsony volt, hogy a Hegyborra és a „Birtokválogatásra” is alig volt elegendő. Mindig megválogatjuk a termelőket, akiktől vásárolunk, a termés szép és egészséges volt. A bor egy könnyed, tiszta ízű tétel, mely képes bemutatni az olaszrizling gyümölcsös arcát.

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel a Petrányi Pince hírlevelére, és értesüljön elsőként a legfrissebb borkínálatunkról, legújabb eseményeinkről.

Feliratkozás

Nyitva tartás

A Petrányi Pince nyitva tartása