Kisfaludy Program tájékoztató

"Vacsoraszínház, gasztroszauna, disznótor, közös főzés, koktélkóstoló, BBQ és fermentált ital workshop, valamint e-bike túrák is lesznek a több mint száz program között, amelyeket péntektől tíz napon át kínál a Taste Balaton fesztivál. A tó körül 25 kiváló étteremben lehet majd személyesen találkozni, elbeszélgetni a séfekkel, borászokkal és számos ismert arccal a kulturális életből. 

Az egész balatoni régiót felölelő, a VisitBalaton365-tel közös szervezésben megvalósuló rendezvénysorozat programjaiból egy kétnapos kiránduláson kaptunk ízelítőt. Kiderült, mennyi izgalmas vendéglátóhely és a négy évszakos Balaton mellett elkötelezett szakember van a térségben."_turizmus.com

Csopaki borterasz balatoni kilátással

'A Balatonfüredi-Csopaki Borvidéken sok jó borászat van, de ritka az olyan, ahol egész évben melegkonyhával és hozzá balatoni panorámás téli kerttel várják a vendégeket. Ilyen a Petrányi Pince és Borterasz a Szitahegyre felkúszó szőlőbirtokkal, ahonnan a fél Balatont-belátni. Ebbe a látványba szeretett bele az ezredfordulón Petrányi István és felesége, Piroska, akiknek vitorlázási szenvedélyük révén először a parthoz közel volt nyaralójuk, majd felköltöztek a hegyre. A házuk mellett immár 3,5 hektáron termelnek szőlőt, és a borászkodás után a vendéglátásba is belevágtak."_turizmus.com 

"A bennünket is fogadó Ruga Endre séf és Mede Ádám executive séf vezetésével az étterem nemrég koncepcióváltáson esett át, a régi, magyaros ételekre, a házias ízekre és a helyi alapanyagokra helyezik a hangsúlyt."_turizmus.com

"Amíg a szikrázó napsütésben élveztük a lenyűgöző kilátást a pince kellemesen savas borait kóstolgatva, a grillen megsült a süllő és ponty, ami házi focacciába került almás-zelleres remulád kíséretében. A legnagyobb sikert azonban a sós karamellel leöntött máglyarakás aratta."_turizmus.com

"A fesztivál alatt a borteraszon báránybontásba – ebből bográcsos pörkölt készül – és malacsütésbe lehet becsatlakozni, mellette operettest és harmonikaszó is várja majd a vendégeket."_turizmus.com

Cikk tartalma:"_turizmus.com

(https://turizmus.com/cikk/vendeglatas/taste-balaton-gasztrofesztival-programok-sefek-dragoman-kepes-grecso-rasko-gerendai)

Képek: Petrányi Pince

PROGRAMJAINK

Bor, Mámor, Operett Kőrösi Csaba és Módri Györgyi zenés kulturális estje

Március 7. VACSORA 17:30 – 20.00,  Program Ár: 12.900.-

BÁRÁNYBONTÁS, FELDOLGOZÁS, BOGRÁCSOLÁS Mede Ádámmal és Ruga Endrével

Március 08. VACSORA 15.00-18.00, Program Ár: 10.000.-

SVÁB ÉTELEK, HARMÓNIKA SZÓRA Borsos Dominikával

Március 09. EBÉD 12.00-16:00, Program Ár: 12.900.-

MALACSÜTÉS Ruga Endrével cigányzene kíséretében

Március 14. VACSORA 17.00 – 20.00, Program Ár: 12.900.-

  

Jegyek  a Taste Balaton Fesztivál programjainkra az alábbi linken illetve a Borteraszunkon érhetőek el:

- Tixa.hu oldalán kaphatók:

https://www.tixa.hu/Petranyi-Pince-es-Borterasz-Csopak

- Személyesen a borteraszon

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Borteraszon a rendezvény kijelölt napjain és programjain.

Ha a környéken járnak,  és szívesen ellátogatnának hozzánk, de nem a rendezvény időpontjában érkeznének, akkor is érdemes betérni akár egy pohár Szita-hegyi borra, vagy esetleg egyéni étkezésre. Ez esetben nyitvatartásunkról tájékozódjanak, és foglaljanak asztalt telefonon.

Mindenkinek kellemes napokat, izgalmas, eseménydús Taste Balaton Fesztivál programokat kívánunk!

Petrányi Pince és Borterasz

TASTE BALATON Fesztivál info:

A rendezvényen kép-, hang- és videófelvételek készülnek a Polgári Törvénykönyv által meghatározott nyilvános közéleti szereplésre és tömegfelvételre vonatkozó szabályok szerint. A felvételek célja a TASTE BALATON eseményeinek megörökítése és népszerűsítése. Az elkészült anyagok a www.tastebalaton.hu oldalon, közösségi médiában, médiamegjelenésekben, valamint YouTube csatornán kerülnek publikálásra. Amennyiben nem szeretne szerepelni a felvételeken, kérjük, jelezze ezt a helyszínen, vagy éljen panasszal a tastebalaton@gmail.com címen. 

Részletes adatkezelési tájékoztató elérhető a www.tastebalaton.hu oldalon.

Petrányi Pince boros palackok

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Iratkozzon fel a Petrányi Pince hírlevelére, és értesüljön elsőként a legfrissebb borkínálatunkról, legújabb eseményeinkről.

Feliratkozás

Nyitvatartás

A Petrányi Pince nyitvatartása